2008. január 20., vasárnap

Chef álma torta



A nyolcvanas években a mai Hotel Intercontinental, a Hotel Fórum volt. Volt benne egy Bécsi kávézó, ahol remek kávét lehetett kapni, és a süteményeik is kitűnőek voltak. Ott ismerkedtünk meg a Chef álma tortával.
A hotel azóta Intercontinental lett, a kávézó megszűnt, a chef pedig valószínűleg felébredt mély álmából, és elfelejtette, hogy milyen tortát álmodott, mert azóta nem láttam sehol.
Nekem azonban annyira ízlett, hogy megpróbáltam itthon rekonstruálni, és azóta is gyakran készítem
Későbbiek során Barta Miklós Sajtételek című könyvében meg is találtam, Mészáros Zoltán, a Forum hotel cukrásza találta ki a tortát. A recept annyira nagyvonalú, hogy ennek alapján csak egy másik cukrász tudná megcsinálni, így az általam kitalált receptet vetettem össze a leírással, és ebből lett az én receptem.



Hozzávalók:

Tészták:

A külső „burkolathoz”
6 tojás,
6 csapott evőkanál édesítő
6 evőkanál liszt

A belső kis tortához:
5 tojás,
5 csapott evőkanál édesítő
4 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaó
1/2 zacskó sütőpor

Jobban nézne ki, ha egyenként sütöttem volna meg legalább három-négy tortalapot, mert így sajnos nem tudtam elég vékonyra vágni. Már régen csináltam és elfelejtettem, hogy egyenként kell megsütni, és már nem akartam újat sütni.


A lefedéshez:
3 tojás,
3 csapott evőkanál édesítő
3 evőkanál liszt

A piskótákat a szokott módon készítjük, -leírás itt- a 6 tojásost a tűzhelyhez kapott nagy tepsiben, az 5 tojásos kakaóst 16 cm átmérőjű, a 3 tojásost 26 cm átmérőjű kerek tortaformában.

A krémekhez:

Narancsos krém:


2,5 dl tejszín
2 evőkanál édesítő
2 evőkanál narancslikőr
pár csepp vaníliaaroma
2 evőkanál narancslekvár,
½ zacskó zselatin ½ narancs leve

Málnás krém:
4 dl cukornélküli málnás joghurt,
½ zacskó zselatin

Fehér krém:
5 dl tejszín
1 üveg ananászbefőtt –az eredetiben őszibarack van, de csináltam már körtével is-
pár csepp vaníliaaroma,
1 zacskó zselatin
2 csapott evőkanál édesítő

Először a narancsos krémet készítettem el. A zselatint elkevertem a kifacsart narancslében, és forrásig főztem. A tejszínt kemény habbá vertem, belekevertem a vaníliaaromát, a narancslikőrt, a narancslekvárt, az édesítőt, majd a langyosra hűlt zselatint. Amikor a krém kihűlt, a kakaós piskótát három lapra vágtam, és megtöltöttem a krémmel, és a tortát a mélyhűtőbe tettem. A nagy piskótalapot langyosra hűtöttem, és kibéleltem vele egy gömbölyű tálat. A málnás krémhez a joghurtot elkevertem a zselatinnal, és addig főztem, amíg jó meleg lett, de még nem forrt. Levettem a tűzről, és amikor langyosra hűlt beleöntöttem a piskótával kibélelt tálba. Hagytam egy kicsit megdermedni.

A fehér krémhez a befőtt levét egy lábosba szűrtem, belekevertem a zselatint, és felfőztem. Felvertem a tejszínt, belekevertem az édesítőt, a vaníliaaromát, a langyosra hűlt zselatint, és az ananászdarabokat.

A kis tortát kivettem a mélyhűtőből, óvatosan a málnás krém tetejére tettem, ráöntöttem a fehér krémet, és lefedtem a kerek piskótalappal. Letakartam, és másnapig a hűtőben pihent.

Tálalás előtt a torta széleit meglazítottam, és kiborítottam egy tálra. Vékonyan bekentem narancslekvárral, és szeletelt mandulával beborítottam, amennyire tudtam. A tetejére tejszínhabot, és reszelt keserű csokoládét tettem.

17 megjegyzés:

  1. Ez az! Én is a sajtételek könyvből ismerem. És bonyolult műremek, így csak messziről csodáltam mindig...

    VálaszTörlés
  2. Naaaagyon guszta!!!De,hol a sajt?

    VálaszTörlés
  3. Piszke, kell hozzá egy kis türelem, de végül is nem nehéz összerakni :-)

    VálaszTörlés
  4. Kedves névtelen, először én is csodálkoztam, de talán a joghurt miatt került bele a könyvbe :-)

    VálaszTörlés
  5. Most értem haza Zágrábból. Kaphatnék egy szeletet? :-)))

    VálaszTörlés
  6. Nyisd ki az ablakot, teleport indul :-)

    VálaszTörlés
  7. Halihó!
    Nagyon jól néz ki, gratula. A kukó leveshez csak annyit hogy a Tiédet is olvastam, de hely hiányában csak a két utolsót soroltam fel, bocsika, remélem azért még meglátogatsz:-)).
    max

    VálaszTörlés
  8. Köszi Max, feltétlenül meglátogatlak, mégpedig rendszeresen :-)

    VálaszTörlés
  9. Ez valami fantasztikus! A sajtos könyv nekem is megvan, de eddig még nem mertem ilyen házi remekről álmodni. Lehet, hogy a Te leírásod alapján kipróbálom...

    VálaszTörlés
  10. Köszönöm szépen Edige:-) Nem nehezebb megcsinálni, mint bármilyen más piskóta alapú tortát, csak egy kicsit tovább tart, mert több tortát kell sütni. Persze megveheted készen is a piskótalapot, és akkor csak a krémeket kell megcsinálni. Sok sikert :-) Majd számolj be az eredményről

    VálaszTörlés
  11. Mi kivételezett helyzetben voltunk, mert akkortájt a hugom a Fórum személyzeti büféjében dolgozott, és kedvezményes áron hozta haza a süteményeket, igen-igen gyakran ezt a Chéf álma tortát, és mondhatom, csodás volt. Köszönöm a receptet, hosszú-hosszú idő után újra ehetünk ilyet!:)

    VálaszTörlés
  12. Fakanál, ez tényleg kivételezett helyzet volt, én is örültem volna egy kedves rokonnak a Fórumban, mert az anyagi helyzetemhez képest nagyon drága volt. Azért időnként beültünk a Bécsi Kávézóba, és úgy éreztük magunkat, mintha egy másik világba csöppentünk volna :-) Olyan finom kuglófot azóta se ettem, mint ami ott volt.

    VálaszTörlés
  13. Sajnos a fotón látható torta csak a belső részében hasonlít az eredetihez.Többször rendeltük ezt a tortát, de eddig csak egy elég gyenge papírképet találtam róla itthon , de keresek tovább.Ha találok , közzéteszem.

    VálaszTörlés

Örülnék, ha hozzászólnál :-)