A beigli utóélete

Régen sütöttem már beiglit, de idén valahogy kedvem kerekedett, és sütöttem egyet, a régi jól bevált recept szerint, soha nem repedt ki, márványos volt, és finom, és jól szerepelt pozsonyi kifliként is.

Szépen meggyúrtam, pihentettem, megtöltöttem, megszurkáltam, és akkor a beigli külön életet kezdett élni. Nem mint más, jólnevelt társai, akik a sütőben repednek ki, ő már ekkor kirepedt. Próbáltam húzogatni a tésztát, de csak repedt tovább, és ezt a tevékenységét a sütőben is csak folytatta. Amúgy jó íze volt, de úgy nézett ki, hogy bánatomban azonnal eldugtam a szekrénybe. ma reggel aztán eszembe jutott a szekrényben száradó repedezett beigli, és úgy gondoltam, hogy kap még egy esélyt.
Felszeleteltem, már amennyire szeletelni lehetett, és beletettem egy kivajazott tűzálló tálba. 1/2 l tejet felforraltam egy kis vaníliával, a felét ráöntöttem a beiglire, rákentem 2 kanál narancslekvárt, majd a tej másik felét elkevertem 2 tojás sárgájával, és azt is ráöntöttem. Egy almát meghámoztam, szeletekre vágtam, és elhelyeztem a beigli tetején, és megszórtam fahéjjal. 180 fokos sütőben megsütöttem. Igazán finom lett.