Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2009. október 22., csütörtök

Környezettudatos vásárló vagy?

Garffyka küldte nekem a körkérdést, amely így szól: környezettudatos vásárló vagy?

Ha egy szóval lehetne válaszolni, egyszerűen azt kell mondanom, hogy nem.
Ezzel vége is a postnak, köszönöm, hogy elolvastátok, viszlát :-)

Aki mégis továbbolvassa, annak megpróbálok kicsit magyarázkodni, hogy, ahogy egyes tv  csatornákon  szokták mondani, a nézettségem ne menjen át minuszba, és kedves bloggertársaim mély megvetése enyhüljön egy kicsit.

Én, azonkívül, hogy a magánéletben gyakran szétszórt vagyok, kicsit lusta, és nem olyan előre tervező fajta,  olyan korban nőttem fel, amikor az ember nem úgy ment vásárolni, hogy előre elhatározta, hogy mit fog venni, hanem elment megnézni, hogy mit lehet kapni., és ha lehetett valamit kapni, gyorsan megvette, majd utána kezdett gondolkodni azon, hogy kell-e ez neki, és mit fog vele csinálni.
Aztán jött egy következő korszak, amikor már elég sokmindent lehetett kapni, akkor meg azon kellett gondolkodni, hogy a rendelkezésemre álló kevés pénzből mire futja.
Szóval a régi beidegződések nem múltak el nyomtalanul. Azért megpróbálok őszinte válaszokat fűzni a környezettudatos vásárló tízparancsolatához.


A kép innen van.




A környezettudatos vásárló tízparancsolata

1. Írd össze, mire van szükséged!
Csak azt vedd meg, amire ténylegesen szükséged van, ne azt, amit el akarnak neked adni. A nagy bevásárlóközpontok és a reklámok profi módon csábítanak a felesleges pénzköltésre.

Soha nem írok listát, még akkor sem, ha pontos elképzelésem van, hogy mit fogok főzni. Így aztán, ha a piacon meg is vásárolom olcsóbban a nyersanyagokat, időnként kétszer-háromszor is leszaladok a szemben lévő éjjel-nappal nyitvatartó üzletbe ezért-azért.



2. Menj a piacra vagy helyi boltba!
Így vásárlásoddal a helyi kisvállalkozókat, a helyi gazdaságot támogatod, amitől a te jóléted is függ. A multinacionális üzletláncok profitja kikerül a helyi gazdasági körforgásból.

A válasz az 1.) pontban :-)


3. Vigyél magaddal táskát, szatyrot!
Ne fogadj el zacskót mindenhol. Egyrészt pénzt adsz érte feleslegesen, másrészt szemét lesz belőle, ami terheli a környezetet, sőt a szemétdíjat is te fizeted.

Szeretnék táskát, szatyrot vinni, de gyakran elfelejtem, így sokat költök környezetszennyező zacskókra, egy mentségem van, hogy ezeket felhasználom szemeteszacskóknak.


4. Menj gyalog vagy tömegközlekedéssel!
A mozgás egészséges és ingyen van. Ha tömegközlekedéssel utazol, tizenötször kevesebbet szennyezed a környezeted, mintha autóval közlekednél, és jóval olcsóbb is.

Sokat jártam tömegközlekedéssel, a családunkban sokáig egyáltalán nem volt kocsi, most. hogy van azzal járok.


5. Vegyél helyi termékeket!
Keresd a lakóhelyed közelében készülő dolgokat, ezáltal a helyi gazdaság fenntartásához és fejlődéséhez járulsz hozzá és csökkented a szállítással járó környezetterhelést is. Minél távolabbról jön, annál többet szennyez.

Pesten nincsenek kimondottan helyi termékek.


6. Válaszd az egyszerű, környezetbarát csomagolást!
Ne dőlj be a szép külsőnek. A drága csomagolást Te fizeted meg, holott neked csak a termékre van szükséged. Kettőt fizetsz egyet kapsz! Keresd a visszaváltható, újrahasznosított, egyszerű csomagolást.

Végre egy pozitív válasz. Nem veszek meg semmit kizárólag a szép csomagolás miatt.


7. Kerüld a vegyszereket!
Kerüld a nem természetes alapanyagokból, gyárilag előállított, vegyszerezett, félkész élelmiszereket. A vegyszerek ártanak az egészségednek.

Nem veszek félkész élelmiszereket.


8. Vegyél idényzöldséget és -gyümölcsöt!
Az üvegházi, vegyszerezett, több ezer kilométert utaztatott, mesterségesen érlelt, agyoncsomagolt és tartósított áruk jelentős környezetterhelést okoznak és csak a szemnek szépek.

Igyekszem :-)





9. Kerüld az egyszer használatos és felesleges dolgokat!
Az egyszer használatos termékek előállítása majd kidobása energiapazarlással és felesleges környezetterheléssel jár. Elektromos fogkefe, konzervnyitó és kenyérszeletelő? Ugyan már

Nincs elektromos fogkefém, és elektromos konzervnyitóm se, de  elektromos kenyérszeletelőm van, és szeretem is használni. És van sok más elektromos kütyüm is. Az eddigiek után, azt hiszem ez már belefér :-)


10. Olvasd el a címkéket!
Nézd meg: ki állítja elő a terméket, honnan jött, mit tartalmaz, mibe csomagolják, hová kerül? Ha nincs is tökéletes termék, válaszd a lehető legjobbat. Az vagy, amit eszel.
A címkéket mindig elolvasom, különösen azóta, hogy diétáznom kell. Nem tudom mások hogy vannak vele, csak én látom úgy, hogy a címkéken olvashatatlanul kicsik a betűk? Néha megkérek egy eladót, -már ahol lehet ilyet találni- és megkérem, hogy segítsen elolvasni, de nekik se sikerül.

Ha betartod ezeket a szabályokat egészségesebb leszel, több pénzed és szabadidőd lesz, hozzájárulsz a helyi gazdaság megerősödéséhez és a környezetszennyezés csökkentéséhez. Mindenképp megér egy próbát.

És most, behúzott nyakkal várom a hozzászólásokat :-(

 


8 megjegyzés:

Gyöngyi 2009. október 22. 16:18  

Nem is olyan rossz eredmény:)) Én sokszor elhatározom, hogy nagytot viszek magammal vásárláskor - az apró betűk miatt - de még a szemüvegem is elfeljtem időnként.. Van még min javítani..

Piszke 2009. október 22. 18:47  

ez vicces volt és őszinte..dehogy lusta...? meg szétszórt..? nemár.. én se vagyok az!!:D

lúdanyó 2009. október 22. 20:27  

Dicséretes az őszinteséged :)

Vesta 2009. október 22. 20:53  

Á, én se vagyok lusta meg szétszórt :)

Az biztos, hogy a címkéken egyre kisebbek a betűk!

"saját levében" 2009. október 23. 17:04  

A történelmi beágyazottság igen jót tett a posztnak!

Cukroskata 2009. október 24. 12:00  

Köszi lányok, a megértő hozzászólásokat. Piszke, Vesta, lehet, hogy én se vagyok lusta és szétszórt? Talán csak egy kicsit bizonytalan, vagy nem?

Garffyka 2009. október 26. 17:29  

Kata, nagyon szépen köszönöm, hogy válaszoltál.
Szerintem senki nem fogja leharapni a fejed :), különben is, az ember először söprögessen a maga portája előtt, mielőtt máshoz megy szálkát keresni :)
A régi beidegződést értem, nálam sokszor még mindig úgy kezdődik egy süti, hogy ha 3 tojásnál több kell bele, akkor nagyon drága ...
Egy dolgot nehezen értek, hogy lehetsz te szétszórt, főleg lusta ... hiszen olyan finomságokat rittyentesz a konyhádban, hogy csak na!

Garffyka 2009. október 27. 9:33  

Szia Kata, ezt te ihletted :) Nem tudom, a te étrendedbe beilleszthető-e, mindenesetre köszönöm a vasárnap reggeli ihletet (remélem, nem csuklottál), ez a sütőtökös-teljeskiőrlésű lisztes-búzacsírás ampal nagyon finom lett :)
http://garffyka.blogspot.com/2009/10/ampal-uj-ruhaban-doblec-dicserete-2.html

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP