Füstölt májashurka

Apai nagymamám minden évben vett egy malacot, és felnevelte másfél mázsás disznóvá. Egészen különleges kapcsolat alakult ki köztük. A disznó úgy járt utána, mint egy kutya, a kezéből evett, és hacsak tehette, hozzádörgölőzött, mikor már nagy és kövér volt, néha fel is lökte a túláradó szeretetrohamaival. Aztán eljött a fekete nap, a disznónak meg kellett halnia, hogy a családom éhségét csillapítsa. Akkoriban a hentesnél csak mócsingcafatokat lehetett kapni, nagy dolog volt egy disznóvágás. Emlékszem, a szüleim több csomagot készítettek hurkával, kolbásszal, töpörtyűvel, disznósajttal, és ajándékba vitték rokonoknak, barátoknak.

Készült belőle még sonka, szalonna, lett egész évre zsír, és mélyhűtő nem lévén, ettük a húst hetekig mindenféle formában. Soha olyan jó töltöttkáposztát nem ettem, mint disznóvágáskor, amikor a tölteléket a már bekevert kolbászhúsból csinálták.

Kicsi voltam, de emlékszem a disznóvágás utáni nagy evészetre. Volt orjaleves, töltöttkáposzta, sült húsok, máj, meg hurkák és kolbász. Én csak a töltöttkáposzta töltelékében voltam érdekelt, mást nem nagyon ettem, de ők nagyon boldogok voltak. Szüleim nemzedéke egyébként is úgy evett, –amikor volt mit, és ekkor volt- mint akik a háborús évek nagy éhezéseit akarnák egy étkezéssel behozni. Mindenki nagyon vidám volt, elégedett és jóllakott. De most hogy visszagondolok, tisztán emlékszem, hogy a nagymamám a hálószobában ült, nem gyújtott lámpát, és nem evett………

Amiről mindez eszembe jutott, az a füstölt májas hurka, amit egy kedves kolleganőm csinált nekem. Nem láttam még máshol, hogy a kolbásszal együtt pár szál májashurkát is megfüstöltek volna. Nálunk mindig volt, és nagyon finom volt. Kis karikákra vágták, és kenyérrel ettük, vagy megsütve mellette sült krumplival. Egészen különleges íze volt. Most ezt a gyermekkori ízt idézte fel az ajándékba kapott füstölt májashurka.