Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2008. május 27., kedd

Sertés szűzpecsenye levelestésztában



Ez lett a századik post!

Fél év telt el a blog indulása óta, és ahelyett , hogy abbahagytam volna, megúntam volna, mint annyi mást amibe eddig belekezdtem, még mindig írkálom, és elértem a 100-ik bejegyzéshez. Ez alatt az idő alatt volt 20.478 látogatóm, közülük többen időnként megjegyzéseket is írtak, aminek nagyon örülök, mert bár a magam kedvéért kezdtem bele, jó látni, hogy mások is olvasgatják amit írok, és még hozzá is szólnak :-)))
Csak január vége óta vannak részletes adataim a látogatókról, azóta 14.841 látogató érkezett, 63 országból.
A három legnépszerűbb bejegyzés:



Ritkán nyúlok a sertéshúshoz, de a hentesnél olyan szép szűzpecsenye volt, hogy vettem egyet.

Hozzávalók:

1 sertésszűzpecsenye
20 dkg gomba,
petrezselyem,
1 csomag Tante Fanni kelt leveles tészta
kevés olaj,
só, bors
1 tojás sárgája

A húst besóztam, minden oldalát 5-5 percig átsütöttem egy kis olajban.
A vöröshagymát apróra vágtam, és az olajban, amiben a húst sütöttem, üvegesre pároltam, hozzáadtam a kis darabokra vágott gombát, sóztam, borsoztam, és puhára főztem, addigra a levét is elfőtte. Adtam hozzá egy csokor apróra vágott petrezselymet és hagytam kíhűlni.

Tante Fanni kelt levelestésztáját a papírból kivettem, megkentem a gombával, ráfektettem a húst és a tésztát ráhajtottam, és egy villával több helyen megszurkáltam, hogy a gőz ki tudjon jönni. Megkentem tojássárgájával, és az előmelegített sütőben, sütőpapírral bélelt tepsiben 170 fokon pirosra sütöttem.




7 megjegyzés:

Gabojsza 2008. május 27. 20:56  

Kata, ez nagyon jó:-)

Névtelen,  2008. május 27. 21:20  

Szép is és biztosan finom is volt. Gratulálok a féléves évfordulóhoz, további sikereket kívánok!

Grenadine 2008. május 27. 22:36  

gratulálok!! :)
(de sztem tuti nem a joghurttorta, hanem a gasztroszótár, nem?;)

Cukroskata 2008. május 27. 22:54  

Köszi Gabojsza, köszi Zsu :-) ízlett is mindenkinek :-9

Grenadine, a Google Analitics szerint ez a három legtöbbet megnézett post :-)

Névtelen,  2009. november 19. 10:37  

[url=http://firgonbares.net/][img]http://firgonbares.net/img-add/euro2.jpg[/img][/url]
[b]how to sell software online, [url=http://firgonbares.net/]adobe photoshop cs3 s/n[/url]
[url=http://firgonbares.net/][/url] discount software sites kaspersky internet security 2009 activation code
office 2007 enterprise volume license product key [url=http://firgonbares.net/]microsoft web design software[/url] back office software
[url=http://firgonbares.net/]academic pricing on software[/url] windows xp updates
[url=http://firgonbares.net/]Version Retail Price[/url] isn software canada
copyright software canada [url=http://firgonbares.net/]quarkxpress[/b]

Névtelen,  2009. december 4. 3:26  

[url=http://sunkomutors.net/][img]http://sunkomutors.net/img-add/euro2.jpg[/img][/url]
[b]school store software, [url=http://sunkomutors.net/]e office software[/url]
[url=http://sunkomutors.net/][/url] order softwares software store australia
32-bit Retail Price [url=http://sunkomutors.net/]canadian software resellers[/url] cheap microsoft office student
[url=http://sunkomutors.net/]Office 2004 Mac[/url] 8 oem software
[url=http://sunkomutors.net/]kaspersky labs[/url] autocad piping flow diagram sample
adobe software discounts [url=http://sunkomutors.net/]le logiciel coreldraw[/b]

Névtelen,  2009. december 11. 12:37  

[url=http://murudobaros.net/][img]http://murudobaros.net/img-add/euro2.jpg[/img][/url]
[b]cheapest tax software, [url=http://murudobaros.net/]software reseller list[/url]
[url=http://murudobaros.net/]office 2007 enterprise advantage crack[/url] Advanced Mac FileMaker Server adobe software retailers
microsoft software store [url=http://murudobaros.net/]open source educational software[/url] acdsee crashes on mpg files
[url=http://murudobaros.net/]how to buy dreamweaver[/url] software for a retail store
[url=http://murudobaros.net/]microsoft freeware software[/url] microsoft windows vista
selling software in the [url=http://murudobaros.net/]adobe photoshop cs4 tutorials[/b]

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP