2018. szeptember 9., vasárnap

Csirkés tortillás casserole





Ez egy tex mex casserole Ree Drummond után szabadon.

Először a paradicsomszószt készítettem el.

Hozzávalók:

Vöröshagyma

Fokhagyma

3 paradicsom

1 kápia paprika

Só, bors, fűszerpaprika, chili pehely

Kb 1/2 l alaplé

1 kis üveg paradicsom passata

Ez viszonylag nagy mennyiségű szósz lesz, én nem használtam fel az egészet. Hűtőben sokáig eláll.

A hagymákat üvegesre pároltam, rátettem az apróra vágott paprikát, paradicsomot, a fűszereket, kicsit főztem, majd felöntöttem a passataval, az alaplével, és kis lángon főztem amig besűrüsödött. (Kb. 2/2 óra)

Közben elkészítettem a gluténmentes, szénhidrátcsökkentett tortillát.

100 g Szafi Refom lángos liszt
1,5 g Szafi Reform himalaya só
10 g citromlé
70 g langyos víz
+ 6 g Szafi Free lángos lisztkeverék a gyúráshoz és nyújtáshoz.

A tésztát összegyúrtam, 4 részre osztottam, és olyan vékonyra nyújtottam, amennyire tudtam.
Egy serpenyőben egyenként megsütöttem.


A csirkemellet apró darabokra vágtam, kevés olivaolajon pirítottam, meghintve sóval, piros paprikával, chili pehellyel. A végén ráöntöttem egy kis doboz leszűrt fehérbabot, és pár percig együtt főztem.

Közben egy hagymát és 2 gerezd fokhagymát apróra vágva megpároltam, rátettem 3 összevágott paradicsomot, sót, borsot, chilipelyhet, piros paprikát, pár percig főztem, hogy a paradicsom darabos maradjon.

Összeállítás:

Egy tűzálló tál aljára öntöttem a szószból. Erre tortilla, majd egy kevés főtt rizs, főtt kukorica, darabos paradicsom, majd a babos csirkemell. Erre öntöttem a paradicsomszósz egy részét, megszórtam reszelt sajttal, majd tortilla, paradicsomszósz, tetejére sajt.

Sütőpapírral és alufóliával lefedve 190 fokon 20 percig sütöttem, majd levettem a papírt és fóliát, és további 20 percig sült.



A egy befőttes üvegbe öntöttem olivaolajat, balzsamecetet, sót borsot, pirospaprikát, jól összeráztam.
A színes koktélparadicsomokat  félbevágtam, és ráöntöttem az öntetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Örülnék, ha hozzászólnál :-)