Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2009. október 6., kedd

Szőlős pulykamell

Beckzsu szőlős csirkemell receptje nagyon megtetszett, és már többször is megcsináltam, de olyan viharos gyorsasággal elfogyott, hogy csak most sikerült lefényképezni.





Ugyanúgy csináltam, mint ő, csak pulykamellet használtam csirkemell helyett.

Hozzávalók:

1/2 kg pulykamell
1 nagy vöröshagyma
2 marék dió
20 dkg szőlő
1 dl főzőtejszín
1/2 dl fehérbor
5 dkg bacon
olaj, só, bors, gyömbér, szerecsendió

A hagymát és a bacont apróra vágtam, és egy kevés olajon kicsit megpirítottam, hozzáadtam a diót, majd az apróra vágott pulykamellet, sóztam, borsoztam, és addig sütögettem, amíg a leve teljesen elfogyott. Akkor felöntöttem a borral, és egy 1/2 pohár vízzel, lefedtem, és kis lángon addig főztem, amíg a pulykamell puha lett. Akkor hozzáadtam a szőlőt, kicsit még főztem vele, ráöntöttem a tejszínt, ízesítettem egy kevés szerecsendióval és gyömbérrel, egy kicsit összeforraltam, és kész is volt. Rizzsel tálaltam.

6 megjegyzés:

BeckZsu 2009. október 6. 18:31  

Igazán örülök, hogy ennyire ízlett, hogy még „vissza is tapsoltad”. :)
És milyen szép!

szepyke 2009. október 6. 19:05  

Hu, nem szeretem a szőlőt ételben, de ez a kép.. Komolyan mondom, hogy úgy megéheztem tőle. Most megyek, feltúrom a hűtőt!:)

Cukroskata 2009. október 7. 15:58  

Köszi Zsu, nemcsak szép, de finom is :-)

Szepyke, köszi, hidd el, nagyon jó szőlővel a husi:-) Mit találtál a hűtőben ?

szepyke 2009. október 7. 16:00  

Felvágottat, sajtot, és volt egy friss hagymás cipóm... Bár, bőven nem kárpótolt a látottak után...:)

Garffyka 2009. október 20. 18:24  

Szia Kata, kérlek szépen nézz be hozzám, ide http://garffyka.blogspot.com/2009/10/kornyezettudatos-vasarlo-vagy.html
Köszönöm!

Szepy, amúgy a szőlő husival valóban nagyon finom, és ha a héját vagy magját nem szereted, hát meg lehet hámozni és kimagozni :)

Cukroskata 2009. október 21. 12:36  

Köszi a kérdést Garffyka.
Egyébként engem nem zavar a mag, viszont a szöszmötölés a magozással igen :-) Csak akkor szoktam kimagozni a szőlőt, ha olyan vendégem jön akinek árt a mag.

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP