Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2008. március 28., péntek

Csirkepörkölt nokedlivel VKF XIV.


A csirkepörkölt egyike azon kevés ételeknek, amit gyermekkoromban is szerettem. Ezt a kijelentésemet máris módosítanom kell, tulajdonképpen csak a finom sűrű levét ettem meg, sok nokedlivel, de azóta már a húst is megeszem :-) Sárika nagynéném így csinálta:

Hozzávalók:

a csirkepörkölthöz:

3 csirkecomb,
1 vöröshagyma,
1 tv paprika
1 paradicsom
só, pirospaprika
olaj,
A csirkecombokról a bőrt lehúztam, de nem dobtam ki, mert a levének nagyon jót tesz, ha benne fő.
A vöröshagymát és a paprikákat apróra vágtam, egy kevés olajon megpároltam, majd beletettem a kettévágott combokat, és pirítottam, amíg a hús kifehéredett. Akkor annyi vizet öntöttem rá, hogy majdnem ellepte, beletettem a csirke bőrét is, és a meghámozott és összevágott paradicsomot. Rászórtam a pirospaprikát, megsóztam, és kis lángon addig főztem, amíg a hús megpuhult. Kivettem a húst, és a bőrt, a bőrt kidobtam. A levet robotgéppel összeturmixoltam, visszatettem a húst, és még egyszer felforraltam. Finom sűrű és selymes lett így a leve.

A nokedlihez:

¼ finomliszt
1 tojás
víz

kevés olaj

A lisztet, a tojást, a sót elkevertem, és fokozatosan adtam hozzá a vizet, hogy a palacsintatésztánál sűrűbb legyen. Nem kell nagyon kidolgozni. Egy lábosban vizet forraltam, tettem hozzá sót, és egy evőkanál olajat, hogy ne ragadjon össze a tészta, aztán a régi, csúnya nokedliszaggatómmal beleszaggattam a tésztát a vízbe. Amikor újra felforrt, és a kis nokedlik feljöttek a víz tetejére, leszűrtem, egy kevés olajat tettem rá és elkevertem.

Másnapra a pörkölt leve teljesen megkocsonyásodott. A frissen sült kenyeremmel isteni volt.

3 megjegyzés:

Névtelen,  2008. március 29. 16:31  

Huhú, mi már nem tudjuk megenni a bőrét. Múltkor 4 combból 1-en rajta hagytam, és ki kellett dermesztenem, annyira zsíros lett.

Cukroskata 2008. március 29. 18:39  

Mi se esszük meg a bőrét, de így a lében a kocsonyásító anyag kifőtt belőle, és sűrübb lett. Nem volt túl zsíros, azt én se szeretem.

Sanyikam 2019. június 8. 22:22  

Legalàbb a bőrèt had nyuzam le!!

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP