Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2010. május 3., hétfő

Gersli zöldséges pulykamellel

Megismerkedtünk, a gersli ( árpagyöngy ) és én, és úgy tűnik, hogy a felületes ismeretségünk szoros barátsággá mélyült a hét végén :-) Eddig csak a sóletbe tettem gerslit, és eszembe se jutott, hogy máshogy is el lehet készíteni.

Utánaolvastam, kiderült, hogy  viszonylag jó a kalória és szénhidráttartalma, és a glikémiás indexe alacsony. Hyppokrates gyógyeledelének is nevezik

" megfigyelték, azokon a tájakon, ahol az árpa népeledel, ott kevés a szívbeteg. Az árpa-árpavíz nagy szerepet játszik a gyermek és a csecsemő táplálkozásában. Árpalisztes ételek hatásosak a vérkoleszterin-szint csökkentésére. A római gladiátoroknak is rendszeresen kásaétele volt."


Úgy  gondoltam, hogy lehetne valamit főzni belőle, ami kiválthatja a rizst, amit nagyon szeretek. ezért készült ez az egyszerű egytálétel..
Tulajdonképpen nincs is recept. A pulykamellet kockákra vágtam, a sárgarépát és a gyökeret karikára, kevés olajon megpároltam, majd felöntöttem vízzel. Tettem hozzá sót, borsot, sáfrányt, és puhára főztem. Nem mertem együtt főzni a gerslivel, mert nem tudtam, hogy mennyi a főzési ideje. A vége felé tettem hozzá mélyhűtött kukoricát, zöldborsót és egy kevés apróra vágott petrezselymet.
Amikor minden megpuhult, egy szűrőkanállal kiszedtem a lábosból,  a lébe beletettem a gerslit, és puhára főztem, majd belekevertem a kiszedett húst és a zöldségeket.
Reszelt sajttal megszórva, vagy anélkül is finom volt.







4 megjegyzés:

"saját levében" 2010. május 4. 9:39  

Azt hiszem az ángilusok krémlevest is főznek belőle, majd utána nézek!

Vesta 2010. május 4. 20:29  

És hol vetted a gerslit? Keresem már egy ideje, de sehol nem látom, régebben az Intersparban mindig kaptam.

Cukroskata 2010. május 6. 11:10  

Sl, ha találsz receptet küld el légyszi :-)

Vesta, én egy kis boltban vettem szemben a lakásommal, de ha akarod küldök neked. Írd meg a címedet e-mail-ben.

Vesta 2010. május 13. 17:43  

Nagyon kedves vagy, de már ezzel is segítettél, hogy tippet adtál, mert a hiperek helyett szétnéztem a kis boltokban, és kaptam is :)
Úgyhogy köszi! :)

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP