Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2009. november 29., vasárnap

Mustos keksz VKF XXX Ajándék a konyhából

VKF XXX-ra készítettem ezt a kekszet  Max receptje alapján.  Amíg sült- a mézeskalács fűszer miatt- isteni illat volt az egész lakásban.

Hozzávalók:

1,25 dl must
5 dkg édesítő
1,25 dl olíva olaj
10 dkg Graham liszt
35 dkg sima liszt
1 evókaná narancslekvár
½ zacskó. sütőpor
1  tk mézeskalács  fűszerkeverék
2-3  cl narancslikőr
2 evőkanál durvára vágott dió

1/4 kg szőlőt a robotgépben pépesítettem, átszűrtem, ez lett a must.

Az összes hozzávalót jól összegyúrtam, betettem a hűtőbe, és ott is felejtettem egész délután. Estefelé kivettem, és vékonyra kinyújtottam. Legközelebb még vékonyabbra fogom nyújtani.A betűs kiszúrómmal kockákat szúrtam belőle, és 180 fokra előmelegített sütőben 20 percig sütöttem.
Ez  most próbának készült, azért van rajta az én nevem, ha ajándékba viszem, majd a megajándékozott neve lesz rajta. A leírás azt ajánlja fiatal lányoknak, hogy az e-mail címüket, vagy telefonszámukat írják a kekszre, ha ismerkedni akarnak. Névjegykártya helyett remekül beválik. Ha már nem kell a cím, meg lehet enni :-)




Így néz ki  a kiszúró:


9 megjegyzés:

lúdanyó 2009. november 29. 22:49  

Nagyon tetszik ez a keksz! De mi fán terem a betűs kiszúró? :)

Cukroskata 2009. november 29. 23:51  

Lúdanyó, feltettem a betűs kekszkiszúró képét

Max 2009. november 30. 17:56  

Láttamn reggel, csak nem voltam belépve, és nem tudtam kommentelni. Ügyes vagy!!!

Gyöngyi 2009. november 30. 23:50  

Nagyon ötletes ez a kiszúró! És persze a kekszed is:)

trinity 2009. december 1. 0:18  

Nagyon finom kekszek, a kiszúró is szuper!!!!

Cukroskata 2009. december 3. 14:35  

Köszönöm szépen mindenkinek :-)

szepyke 2009. december 11. 19:01  

A francba, hogy nekem még nincs ilyenem... Ez nagyon jóóóóóóóóó!:))

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP