Konyakmeggy

Egyszer régen, talán a hetedik osztály utáni nyáron közöltem a szüleimmel, hogy dolgozni akarok a szünetben, mert valami nagyon fontos dologra gyűjtöttem, hogy mire, arra már nem emlékszem.

Ez még  az átkos szocialista társadalom idején történt, amikor a gyárak, üzemek élén nem hájas, profitra éhes tőkések álltak, hanem állami alkalmazottak, akik a nyereséges működésben egyáltalán nem voltak érdekeltek. Ennek a ténynek a (nép)gazdaságra gyakorolt hatásával most nem akarok foglalkozni, mindenesetre bevett szokás volt, hogy a nyári szünet idején iskolás gyerekeket is felvettek két-három hétre. Hadd szokja a gyerek a munkát, nem számít, hogy semmi szükség nem volt rájuk, és még valami pénzt is adtak. Apám választása -velem egyetértésben- a csokoládégyárra esett, így aztán két hétig, kb tíz másik szerencsés kortársammal együtt a csokigyárban garázdálkodtunk, rengeteg édességet ettünk, és időnként még dolgoztunk is :-) Volt egy kemény nap, amikor egész nap cukorszirupban úszó narancshéjakat kellett egyforma csíkokra vágni, de a többi nap csupa móka és kacagás volt.

Láttuk, hogy sütik az ostyát hatalmas táblákba, hogy készülnek a kedvenceink, a melba, a sportszelet, a melódia, de a sztár, a konyakmeggy  volt.

A kézzel készített konyakmeggyhez a konyakot kis formákba öntötték, egy szem meggyet tettek bele, és ment a mélyhűtőbe. Amikor onnan a futószalagon kijött, már úgy nézett ki, mint az igazi, csak rózsaszín volt, ezt hívtuk meztelen konyakmeggynek, ez is nagyon finom volt.

A futószalag mellett álltak a munkásnők, akiknek a feladata a talpalás volt.

A talpalás úgy történt, hogy felkaptak egy rózsaszín konyakmeggyet a futószalagról, és egy folyékony csokiba mártott  olyan falapocskát,  -ami olyan volt, mint amivel a gégészek szokták lenyomni a szerencsétlen beteg nyelvét- végighúztak a talpán, majd fejjel lefelé visszatették a szalagra. Mire a szalag végére ért, a csoki már meg is dermedt rajta, és belepotyogott a csokifürdőbe, ahol a teljes csokiborítás rákerült. Onnan is kivették, hagyták megszáradni, és már csak a csomagolás volt hátra.

Régen készülök már, hogy megpróbáljam otthon rekonstruálni a gyártási folyamatot mert sajnos diabetikus konyakmeggyet nem árulnak. Van egy Cherry nevű desszert, de abban valami meggykrém van, és hihetetlenül rossz. Abban bízva, hogy futószalag nélkül is menni fog a dolog, most megkíséreltem.

Azonnal meg kell mondanom, hogy a módszer házilagos kivitelezésben nem vált be. A konyak helyett meggylikőrt használtam, mert az volt itthon, a bonbon formába beleöntöttem a likőrt, tettem bele meggyet, és a mélyhűtőben lefegyasztottam. Eddig minden úgy ment, mint a karikacsapás, a kis piros fagyott gombócok szépen kijöttek a formából, de amint közelítettem feléjük a felolvasztott csokival, -amit addig hagytam hűlni, amíg még folyós maradt, de nem meleg- azonnal megadták magukat, és elolvadtak. Az ízül így is remek volt, de csak kiskanállal lehetett megenni :-(

A következő menetben a bonbon formát egy ecsettel kikentem olvasztott csokival, amikor megszilárdult még egyszer megismételtem a műveletet. Ezután öntöttem bele a likőrt. Sajnos a bonbonforma nem elég nagy ahhoz, hogy egy egész meggy beleférjen, a minimuffinforma pedig túl nagy, így maradtam a bonbon formánál, és csak 1/4 meggyet tettem bele. Ezután ment a mélyhűtőbe. Amikor megfagyott, kivettem és az ecsettel csokit kentem rá. Nagyon gyorsan kell dolgozni, mert a fagyott likőr azonnal olvadozni kezdett,  viszont meg kell próbálni minden rést kitölteni, hogy a teteje, ami majd az alja lesz, hozzáragadjon a már megfagyott csokiréteghez. Azt a nagy ellentmondást, hogy nagyon gyorsan és ugyanakkor nagyon alaposan kell csinálni, sajnos nem sikerült feloldanom. A 12 db-ból csak 5 maradt egyben, a többi darabjaira hullott, amikor megpróbáltam kivenni a formából. Ebből 4-et megettünk, így fotózásra csak 1 maradt.

Dehát gyakorlat teszi a mestert, és annyira ízlett, hogy biztos fogok még próbálkozni.