Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2008. június 9., hétfő

Töltött karalábé

Ez a nagymamám receptje, gyerekkoromban a világ minden kincséért se ettem volna meg :-) :-( Pár éve azonban elgondolkodtam, hogy ugyan mi rossz lehet benne, és megfőztem. Azóta alig várom az első zsenge karalábét, és már főzöm is, melegen, de hidegen is meg szoktuk enni. Nagymamám természetesen sertéshúsból csinálta, de én amit lehet pulykamellből készítek, így ez is abból van.

Hozzávalók:

1/2 kg pulykamell darálva
10 dkg rizs megfőzve
1 tojás
1 gerezd fokmagyma
3 szép nagy karalábé
kevés olaj,
kevés húsleves, vagy kocka
petrezselyem
1/2 pohár tejföl vagy joghurt
1 evőkanál étkezési keményítő

A karalábék belsejét kivájtam. A húst a tojással, a főtt rizzsel, sóval, borssal és az apróra vágott fokhagymagerezddel összegyúrtam, és megtöltöttem vele a karalábékat. Ami nem fért bele, abból kis gombócokat gömbölygettem.

A kivájt karalábégolyókat egy kis olajon megpároltam, hozzátettem a megtöltött karalábékat és a húsgombócokat, felengedtem annyi vízzel, hogy ellepje, sóztam borsoztam, és puhára főztem. Közben beletettem egy húsleveskockát, és az apróra vágott petrezselymet.

Amikor a hús puha lett, a karalábékat és a gombócokat kivettem, a keményítőt elkevertem a tejföllel, beleöntöttem a levébe és felforraltam. Visszatettem a karalábékat és a gombócokat, és már kész is volt.


4 megjegyzés:

Grenadine 2008. június 9. 16:22  

és nagyon finom volt!

Millie 2008. június 9. 16:58  

Dettó ezt főztem ma! Ez vicces! Én is posztolom :-D

Cukroskata 2008. június 9. 17:02  

Köszönöm Grenadine :-)

Cukroskata 2008. június 9. 17:05  

Millie, remélem finom lett, az enyémnek nagy sikere volt, még Grenadine is megette :-)

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP