Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2007. december 11., kedd

A liba


December elején mindig elmentünk a nagymamámmal a Lehel piacra libát venni.
Ugyanannál
a kofánál vettük minden évben. Nagymamám minden libát jól megtapogatott, igyekezett kitalálni, hogy melyiknek lesz nagy a mája. Gyönyörű, hófehér libák voltak, gágogtak, amikor a nagymami megnyomkodta a begyüket. Végül kiválasztott egy szép, nagy élő libát, a kofa hátravitte, levágta és megpucolta. Én ezalatt sírtam. Aztán hazamentünk a libával, -a fejét nem vittük haza, nehogy ránk nézzen a kosárból- és elkezdődött a nagy trancsírozás. Az egész család összegyűlt, és fogadásokat kötöttek, hogy mekkora lesz a mája. Ekkor már nem emlékeztetett a gyönyörű, fehértollú madárra.


Nagymamám az aprólékból húslevest főzött, melynek egy része  ludaskásaként végezte, a combjait megsütötte, a bőréből töpörtyű lett, a háj egy részét lefagyasztotta, abból lett a libaszalonna, a májat megsütötte, és a májas zsírt sokáig ettük. A nyaka bőrét gondosan eltette, a legközelebbi sóletben töltött libanyak is volt. A mellét egy, a vadasra hasonlító zöldséges mártásban párolta meg. Sajnos a recept nem maradt meg, gyakran gondolok rá, hogy rekonstruálni kéne, de nem merek hozzáfogni, mert tudom, hogy úgysem lesz olyan. Puha, rezgős zsemlegombócot csinált hozzá, olyat se tudok sajnos.


Mindez arról jutott eszembe, hogy vettem egy libamellet. A bőrét bevagdostam, besóztam, borsoztam, és egy serpenyőbe tettem a bőrével lefelé, és megpirítottam. A másik felét is sütöttem egy kis ideig, aztán a kisült zsírt tepsibe öntöttem, egy hagymát üvegesre pirítottam benne, adtam hozzá 4 gerezd fokhagymát, felöntöttem vízzel és vörösborral, beletettem a libamellet, és a sütőben lefedve fél órát pároltam. Ekkor hozzátettem jó sok kockára vágott krumplit, és tovább sütöttem fél óra hosszat, ekkor érkezett bele egy doboz mélyhűtött gesztenye. Így is sült még fél órát, akkor levettem a fedőt, és sütöttem még egy kicsit, amíg puha lett.


Közben két körtét meghámoztam, félbevágtam, kevés édesítővel megfőztem, nem túl puhára, kis fahéjat is tettem bele. Lehűtöttem, a magházát karalábévájóval kivágtam, és a lyukba diabetikus csipkebogyólekvárt tettem.









4 megjegyzés:

quantum,  2007. december 12. 12:00  

Hú, ez akár szentestén feltálalt vacsora is lehetne! Eddig nem nagy sikerrel jártam a kacsa és liba sütésénél (ritkán jutunk hozzá, nincs benne gyakorlatom...) de olyan részletesen leírtad, hogy nagyon gondolkozom egy újabb próbatételen! Csak egy jó kofa (tutibiztos liba-lelőhely) hiányzik...

cukroskata 2007. december 12. 14:47  

Köszönöm quantum :-) A kofához a nagymamámmal nagyon régen, a múlt században :-) jártunk. Egy egész liba feldolgozásához nem is mernék hozzáfogni. Ezt a libamellet a közeli hentesnél vettem, de nagyon finom volt, el is fogyott mind. Errefelé minden hentesnél van libamell, és a nagy bevásárlóközpontokban is szokott lenni.

quantum,  2007. december 14. 20:21  

Igen, ha sikerül libamellet kapnom, meg fogom próbálni a recepted szerint elkészíteni! Nálunk a nagymamám gyerekkoromban kacsát is tömött és a csirkék nyakának elvágásakor is szent bozadállyal néztem a műveletet, de utánozni képtelen lennék, az biztos!

cukroskata 2007. december 14. 21:45  

Hát azt én se próbálnám meg, :-) én egész csirkét se nagyon veszek, tudom, hogy álságos dolog, de jobban szeretem, ha amit főzök, meg eszem nem hasonlít annyira az állatra amiből van.
Olvasd el ezt a verset:
Szabó Lőrinc: Csirkék
(Különbéke, 1936)

Borotválkozva ültem épp a
kádban, mikor ordítva és
lelkendezve jött Lóci hozzám:
— Borzasztó! — s mutatta, a kés

hogy szaladt... — Így szaladt, — mutatta,
torkom ujjával szelve át, —
így ni!... mikor ott kint Mariska
elvágta a csirke nyakát! —

— Borzasztó! — sírt a gyerek újra. —
Szegény kis csirke! — zokogott
s titkos tetszését szánalommal
keverve részletezte, hogy

hogy rugkapált a szegény csirke
s hogy most jön majd a második
és hogy ő soha húst ezentúl,
soha csirkehúst nem eszik.

— Érdekes is volt, — mondta aztán,
s nekem elszorult a szivem
s kezemben megállt a borotva,
mert elképzeltem hirtelen,

hogy mi lenne, ha volna... Vagy tán
van is?... Van!... Vannak szörnyeteg
óriások!... S már Lóci torkán
s magamén láttam késüket

és már csak roppant messzeségből
hallottam a gyerek szavát:
— Tudod, apu, mikor megölték,
nem a szívem volt, ami fájt,

hanem — mondta — valami itt bent
a torkom szorította meg! —
A hang elnémult, én meg arra
gondoltam, hogy öreg leszek

s jön az Idő, egy óriás Kéz...
És ekkor behangzott a vad
rikácsolás, amit a másik
csirke csapott a kés alatt,

és Lóci szörnyűködve újra
rohant már, könny ült a szemén:
— Borzasztó! Várjon meg, Mariska,
hadd lássam, hogy hal meg szegény!

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP