Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2007. november 12., hétfő

Narancsjam


Nagyon sok süti van, amibe jól jön egy kis cukrozott narancshéj (ami persze kizárva) ezért találtam ki a következőt:

Egy narancsot héjával együtt olyan vékonyan felszeletelek ahogy csak tudom, majd apró darabokra vágom, és felteszem főni. Egy kevés édesítőt is teszek hozzá, kb. egy fél evőkanálnyit, de ez ízlés kérdése. Egy kis vanília se árt neki. Kislángon főzöm, amíg a héja is puha lesz. Közben időnként kevés vizet öntök hozzá, hogy le ne égjen. Amikor késznek nyilvánítom, botmixerrel egy kicsit pépesítem, de csak annyira, hogy maradjanak benne héjdarabok.

Kellemesen kesernyés narancsjam/lekvár/püré (hívhatjuk aminek akarjuk) lesz belőle. Ha a recept narancslekvárt vagy narancshéjat kíván ezt használom, de néha bele is eszegetek.
Hűtőszekrényben pár hétig eláll.
Aki nem szereti a kesernyés ízt, hámozza meg vékonyan a narancsot, és úgy darabolja fel. A belső fehér héj ne kerüljön bele.

Energia: 63,6 Kcal, szénhidrát 13,5
A felhasznált narancs súlya 160 gr.



0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP