Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2008. július 9., szerda

Tűz, tűz, tűzhely

miniMálna bemutatta az új tűzhelyét, gondoltam én is megmutatom az enyémet:-)

Hátazúgyvolt, hogy éppen vacsoravendéget vártam. A hús békésen süldögélt a sütőben, én kimentem a kamrába egy zacskó lisztért, és amikor jöttem befelé, egy nagy robbanást hallottam. A sütő külső üveglapja egyszerűen szétrobbant, és beterítette apró üvegszilánkokkal a konyhát, és a szobát is. Az egyik ilyen nagyobbra sikerült üvegszilánkon megcsúsztam, elejtettem a kilós zacskó lisztet, ami azonnal az üvegszilánkok után eredt, és szétszórodott az egész lakásban. A liszttel kevert üvegszilánk remekül mutatott a sötétvörös perzsaszőnyegen:-)

Először arra gondoltam, hogy sürgősen el kéne adni a lakást, és takarítsa ki az új tulaj, de aztán győzött a józan eszem, (néha az is van nekem) gondoltam van még fél órám a vendégek érkezése előtt, így hát porszívóval, seprüvel, lapáttal, felmosóval felszerelkezve neki estem a dolognak. Ennek már majdnem egy hónapja, de itt-ott még mindig találok a parketta réseiben egy-egy mákszemnyi üvegszilánkot.

Másnap elkezdtem új ajtót keresni a tűzhelyemnek, de ez reménytelen vállalkozásnak tűnt, ezért új tűzhelyet vettem. Az interneten rendeltem meg, igaz, hogy egy héttel később hozták, mint ahogy igérték, de most már a helyén van, működik, és nagyon szeretem.

Van benne:
4 kerámia főzőlap,
Digitális display/óra,
Multifunkciós/hőlégkeveréses sütő,
Elektromos grill,
7 sütőfunkció,
Sütő világítás.



11 megjegyzés:

Fűszeres Eszter 2008. július 9. 16:57  

Ezt az eladom a lakást, és takarítson más, ezt teljesen megértem. Én a vasalnivalóval vagyok ilyen viszonyban, hogy szívem szerint kidobnám, ha lenne pénzem újra :-)
Gratulálok az új sütődhöz!

Névtelen,  2008. július 9. 17:37  

ÉS az ablakpucolás?:-) Én azt rühellem,de.....

Egyébként nagyon szép az új tűzhelyed,használd egészséggel!

Nóri

Cukroskata 2008. július 9. 18:57  

Köszönöm lányok, nem mondhatom, hogy jó érzés volt, hogy tönkrement a régi, de most már örülök az újnak :-)A vasalás egyébként nekem se a szívem csücske :-)

Dolce Vita 2008. július 9. 21:11  

Rossz idők járnak a háztartási gépekre. Nekem a hűtőm romlott el, tegnap este tízkor. Fél tizenegykor átmentettük a fagyasztó tartalmát a szomszédba, reggel rohanás új hűtőt venni : (
Ma este, mikor kezdtük kitolni a régit, beindult : ((( Pedig tegnap is taszigáltuk rendesen

Cukroskata 2008. július 9. 22:46  

Nekem is nemrég múlt ki a mosógépem is, most már a hűtőt várom, hogy meddig húzza:-( állítólag ezek az új háztartási gépek 10-12 évre vannak belőve. Bezzeg Grenadine ebből a közel nyugdíjaskorú gáztűzhelyből
húzza elő a jobbnál jobb gasztrocsodáit :-)

Milene 2008. július 10. 22:18  

Szia Kata!
Ehhez a hozzászóláshoz már harmadjára fogok hozzá :))
Nagyon szép a tűzhelyed! Kicsit irígy vagyok, de ez nem komoly ám!
Majdnem minden nap járok erre, gyönyörködni, és tanulni. Most megyek a (súly)vesztőhelyre is.

Cukroskata 2008. július 10. 23:23  

Köszi Ctromfű, remélem ez a tűzhely nem fog szétrobbanni. Beszéltem egy szerelővel, azt mondta, hogy ilyet még sose hallott :-)

miniMálna 2008. július 11. 21:24  

ezek szerint egy ártatlannak tűnő sütő is veszélyes lehet, nem árt vigyázni.

talán gyári hibás volt, de akkor meg nem húzta volna ki évekig...

de legalább lett új tűzhelyed, ha a jobbik oldalát nézzük. és nem sérült meg senki. :)

mithrile 2008. július 11. 22:48  

Szia!

Nem tudtam neked emailt küldeni (visszadobta a rendszer), úgyhogy itt érdeklődnék, hogy kaptán-e már üveggolyós felkérést?

Ha nem, akkor most felkérnélek én:))

További szép napot!
mithrile

Cukroskata 2008. július 12. 10:47  

Minimálna, szerencsére nem volt senki a konyhában, így nem sérült meg senki, ha nem számítjuk, hogy egy üvegcserépbe sajnos beleléptem, és kicsit vérzett a talpam:-(

Mithrile, még nem kaptam üveggolyót, köszönöm szépen, remélem a Pásztorok nem járnak erre, és nem lesz einstand :-)

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP