Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2008. április 7., hétfő

Bundáskenyér


Anthony Worral Thompson bundáskenyeret készített a műsorában, amiről azonnal tudtam, hogy ki kell próbálnom. Nálunk gyakran volt egyszerű, mezei bundáskenyér a vacsora teával, és tizenéves koromban azon kevés ételek közé tartozott, amit önállóan készítettem, ha megéheztem. Volt egy gimnáziumi barátnőm, aki ha eljött hozzánk, kakaót főztünk, és nagyüzemi mennyiségben készítettük és ettük hozzá a bundáskenyeret. Anthony egy kicsit megbolondította gyermekkorom egyszerű és főleg olcsó ételét.



Hozzávalók:

kenyér
tojás
sonka
főzőtejszín vagy tej
sajt
só, bors, mustár
kevés olaj a sütéshez

A kenyérbe egy kis „zsebet” vágtam, egy késsel mustárt kentem bele, majd egy szelet sonkát, és két vékony szelet sajtot nyomkodtam a zsebbe. Anthony cheddar sajtot használt, ahogy az egy igazi angolhoz illik, nekem edami volt itthon, így azzal csináltam.
A tojást sóval, borssal, főzőtejszínnel felvertem, beletettem a megtöltött kenyérszelet, és hagytam állni először az egyik, majd a másik oldalával a tojásban, hogy jól megszívja magát.



Kevés olajban a kenyér mindkét oldalát megsütöttem, aztán 5 percre betettem a 200 fokos sütőbe, hogy a sajt megolvadjon. Kettévágtam, és teával tálaltam.

4 megjegyzés:

Névtelen,  2008. április 7. 18:29  

Finomnak látszik ez a bundáskenyér

Edige 2008. április 12. 20:51  

Hmm... nyami! Imádom a bundáskenyeret. Ezt muszáj lesz kipróbálnom.

Cukroskata 2008. április 12. 23:08  

Próbáld ki nyugodtan, nagyon finom :-) Majd írd meg izlett -e.

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP