Kávés panna cotta VKF XI.

Mikor elolvastam Lilahangya VKF témáját mindjárt tudtam, hogy a kávéról fogok írni. Gyermekkoromban a kávét édesapám pörkölte otthon, egy öntöttvas serpenyőben. Ő is főzte meg, mert ez férfimunka. Én persze nem kaptam belőle, de mellette ültem és élveztem a frissen pörkölt kávé illatát.

Ahogy gondolkodtam, eszembe jutott -méltatlanul elfeledett- költőnk, Váci Mihály pár sora:

"Mielőtt meghalok, még fulladásig
szagolom ezt a keserű szegfűt;

mielőtt meghalok, még megiszunk

egy szimplát állva együtt."

Tudja-e még valaki, hogy mi volt az a szimpla? A presszókban lehetett kis pohárban szimpla kávét, nagy pohárban pedig dupla kávét. Nem tévesztendő össze a rövid és hosszú kávéval. A dupla ugyanaz a kávé volt, csak kétszeres mennyiség. Kispénzű diákkoromban gyakran betértünk egy presszóba barátokkal. Nem ültünk le -mert úgy drágább volt- minden presszóban volt egy pár magas asztal, ami mellett lehetett akármeddig ácsorogni, inni egy szimplát, és közben beszélgetni. Télen, kint hideg volt, a presszóban jó füstös meleg, és az egész szörnyen felnőttes dolog volt. Nagyon élveztük.

Van még egy kávézós emlékem. Sok éve Montenegroban jártunk. A hegyek között délben érkeztünk meg egy kis faluba, a nevére már nem emlékszem, olyan kicsi volt, hogy lehet, hogy nem is volt neve. Levendulaföldek, pár ház, és egy kávézó. A falu főterén vagy inkább "A terén" csak asszonyokat lehetett látni. Bokában összekötött buggyos nadrágban. a hátukon hatalmas zsákokkal. A levendulát hozták a begyűjtőhöz.
Éhesek voltunk, étterem nem látszott sehol, gondoltuk iszunk egy kávét. A kávézóból kihallatszott a beszéd, nevetés, lehetett tudni, hogy sokan vannak bent. Mikor beléptünk, a kinti verőfény után szinte semmit nem láttunk, azt viszont hallottuk, hogy egy pillanat alatt halálos csend lett. Mire megszokta szemünk a sötétséget, láttuk, hogy bent csak férfiak vannak, és dermedten néznek. Egyrészt engem a kis miniszoknyámban, de leginkább a barátomat, leírhatatlan pillantásokkal. Még nem láttak olyan férfit, aki kávézóba viszi a nőjét ahelyett, hogy a földeken, vagy otthon dolgoztatná.
A törökösen főzött kávé egyébként kiváló volt, rézedényben főzve, háromszor felforralva, kis rézcsészékben tálalva, ahogy kell, de azért elég kényelmetlenül éreztük magunkat. Gyorsan megittuk, és elmentünk. Amig ott voltunk végig teljes volt a csend.

A kávés panna cotta csokitányéron Kochbloggertől

Hozzávalók:

500 ml tejszín
30 Gramm kávészem
2 evőkanál édesítő
3 lap zselatin

1 tábla diabetikus keserűcsokoládé

A tejszínt a kávéval és az édesítővel felforraltam, kicsit kis lángon főztem, majd 1 óra hosszat állni hagytam.

Leszűrtem, és langyosra melegítettem. A zselatint hideg vízbe áztattam, és belekevertem a kávés tejszínbe, és kis formákba öntöttem.
A formákat fóliával lefedtem, és a hűtőben hagytam egész éjszaka.

A plasztikfóliát kerekre vágtam, a csokoládét vízgőzön felolvasztottam, és a fóliára kentem. Éjszakára hűvös helyen hagytam megdermedni.

Ezután óvatosan lehúztam róla a fóliát, és tányérra tettem. Vigyázni kell mert könnyen törik

A kávés, tejszínes formák alját egy pillanatra meleg vízbe mártottam, majd a "csokitányérra" borítottam. Nem akart kijönni, ezért a szélét késsel meglazítottam.