Palacsinta

Vasárnap délután. Ketten vagyunk az unokámmal. A leckéje kész van, internetezett, tv-zett. Kint esik a novemberi eső, elmenni nincs kedvünk, enni kéne valamit. Süssünk palacsinát. De mivel töltsük? kérdezem, bár tudom a választ. Nutellával és tejszínhabbal. Biztos nincs itthon egyik sem.
Amíg ő a hűtőben kutat, eszembe jut egy történet, valamelyik szakácskönyvemből. A könyvet nem találom, de azért leírom, ahogy emlékszem:

"Szegény földműves családban az asszony a földesúr konyháján dolgozik, és esténként áradozik a férjének, hogy milyen finom ételeket főzött. Egy nap, amikor az epertortáról mesél, a férj megúnja, és azt mondja, hogy süssön neki is. Dehát nincs itthon semmi hozzá.- mondja az asszony. Nem baj, süssél abból ami van. Az asszony nekiáll. Eper helyett almát, fehér liszt helyett barnát tesz bele, a tojást kihagyja, és így tovább. Mikor kész a sütemény feltálalja a férjének. A férj megkóstolja és azt mondja: Jó, jó, de mit kellett ezt annyira dícsérni?"

Mi nem vagyunk ennyire rossz helyzetben. Nutella helyett találtunk mandulát, habtejszín helyett főzőtejszínt, liszt, tojás, tej, kakaó, csoki van itthon. keződhet a móka.

Ledarálom a mandulát, egy pici tejjel és egy pici édesítővel megfőzöm. Amikor puha massza lesz belőle belzuttyintom az amarettós üveg alján található maradékot.
Közben a kicsike összekeveri a tojást, tejet, ásványvizet, lisztet egy csipet sót, hogy tejszínsűrűségű legyen. Egy kis olajat is önt bele.

Mielőtt elkezdem sütni a palacsintát, a főzőtejszínt összekeverem kakakóval, édesítővel, egy kiskanál pudingporral, pár kocka diabetikus csokoládéval, és kevergetve felfőzöm amig éppen forr.
Most már csak a palacsintákat kell megsütni, és lehet enni.

A maradék mandulamasszából golyócskákat csináltam egy-egy szem meggyel. Közel olyan, mint a marcipán.