Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2020. október 21., szerda

Csirkecomb lencsével, sütőtökkel, naranccsal

 



Hozzávalók:


2 csirkecomb

só, bors

2 dl zöldség alaplé

2 dl vörösbor

30 dkg sütőtök, hámozva, magozva, feldarabolva

1 narancs

1/2 kezeletlen narancs héja

15 dkg lencse 

2 ek szójaszósz

kevés chilipehely


A lencsét sóztam, borsoztam , és kevés vízben majdnem puhára főztem. 


A csirkecombokat kettévágtam,  sóztam, borsoztam, majd kevés libazsíron mindkét oldalát pirosra sütöttem. 

Kivettem a serpenyőből. 

A serpenyőbe öntöttem az alaplét és a bort, szójaszószt, chilipelyhet, és felforraltam. 

A narancsot kisebb darabokra vágtam. 

A csirkedarabokat a tökkel, fokhagymával, narancshéjjal, a petrezselyemmel egy mélyebb tepsibe tettem, ráöntöttem a szószt, és 30 percig lefedve sütöttem 200 fokra előmelegített sütőben, majd 10 percig fedő nélkül pirítottam. 

Hozzáadtam lencsét és a narancsot, és a sütőben jól összemelegítettem. 

Notburga konyhája receptje alapján készült. 


4 megjegyzés:

worldw MOHAMED 2021. április 18. 14:07  


Helló mindenki,
A nevem Mr., Rugare Sim. Hollandiában élek, és ma boldog ember vagyok? és azt mondtam magamnak, hogy minden olyan hitelező, aki megment és engem és a családomat a rossz helyzetünkből, minden olyan személyt átirányítok, aki kölcsönt keres neki, boldogságot adott nekem és a családomnak, euróra volt szükségem 300 000,00, hogy kezdjem az egész életemet, mivel egyedülálló apa vagyok 2 gyerekkel, találkoztam ezzel az őszinte és Allah-félő ember kölcsönadóval, aki segít nekem egy 300 000,00 eurós kölcsönnel, ő Allah-félő ember, ha kölcsönre van szüksége és visszafizeti a kölcsönt, kérjük, vegye fel a kapcsolatot vele, mondja meg neki, hogy (Mr. Rugare Sim) utaljon rá. Vegye fel a kapcsolatot Mohamed Careen úrral e-mailben: (arabloanfirmserves@gmail.com)


HITELPÁLYÁZATI INFORMÁCIÓ ŰRLAP
Keresztnév......
Középső név.....
2) Nem: .........
3) Szükséges hitelösszeg: .........
4) Hitel időtartama: .........
5) Ország: .........
6) Lakcím: .........
7) Mobilszám: .........
8) E-mail cím ..........
9) Havi jövedelem: .....................
10) Foglalkozás: ...........................
11) Melyik oldalt kereste itt itt .....................
Köszönöm és üdvözlöm.
E-mail küldése: arabloanfirmserves@gmail.com

Loan Offer. 2023. február 7. 1:56  

Hitelajánlat 2 000 € és 18 000 000 € közötti kölcsönöket nyújtunk mindenkinek, akinek finanszírozásra van szüksége projektjeikhez. Használja ki ezt az ajánlatot! E-mail: richardcosmos5@gmail.com

Loan Offer. 2023. február 7. 1:56  

Szüksége van sürgősségi kölcsönre adóssága törlesztéséhez, vagy részvénykölcsönre, hogy javítsa vállalkozását? Visszautasították Önt a bankok és más pénzügyi ügynökségek? Hitelkonszolidációra vagy jelzáloghitelre van szüksége? Ne keressen tovább, mert azért vagyunk itt, hogy minden pénzügyi problémáját magunk mögött hagyjuk. Lépjen kapcsolatba velünk e-mailben: {richardcosmos5@gmail.com} Az érdeklődőknek kölcsönöket kínálunk 2%-os ésszerű kamattal. A tartomány 2.000.00 eurótól 100.000.000.00 euróig terjed

Névtelen,  2023. július 18. 3:43  

Megosztom ezt a bizonyságot azokkal a partnerekkel, akik azért küzdenek kapcsolataikkal, mert létezik egy tartós megoldás. A férjem 3 évre elhagyott engem és a 2 gyerekünket egy másik nőért. Megpróbáltam erős lenni csak a gyerekeimért, de nem tudtam úrrá lenni a fájdalmamon, ami a szívemet gyötörte. Megsérültem és összezavarodtam. Segítségre volt szükségem, ezért kutattam egy kicsit az interneten, és rábukkantam egy webhelyre, ahol láttam, hogy Dr. Ellen, egy varázsló segíthet visszaszerezni szerelmeseit. Felvettem vele a kapcsolatot, és egy különleges imát és varázslatokat mondott értem. Meglepetésemre a férjem 2 nap után hazatért. Így hát összejöttünk, és annyi szeretet, öröm és béke volt a családban. Felveheti a kapcsolatot Dr. Ellennel is, aki egy hatékony megoldási asszisztens
1) Nyerd vissza a volt barátodat
2) Hozd össze a férjet és a feleséget
3) hagyja abba a rémálmok ismétlését
4) Gyógynövényes gyógymód HIV és rák ellen
5) Erőteljes varázsgyűrű
6) szerencsebűbáj
7) A rögeszmék megtörése
8) Szülési és terhességi problémák. Vegye fel vele a kapcsolatot az EMAIL címen: ellenspellcaster@gmail.com
Whatsapp +2349074881619

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP