Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2013. április 22., hétfő

Krémes, vagy sült madártej (cukor és lisztmentes)

Már nagyon sok helyen láttam, és gondoltam, hogy én is kipróbálom. Első próbálkozásra nem lett túl szép, de nagyon finom, egyszerű, ezért leírom, hogy ne veszítsem el a receptet.Alul és felül vékony tésztaréteg képződik, középen pedig remegős, mint az igazi krémes.  A forrást azért nem írom meg, mert sok receptből raktam össze. Ez egy kis adag, 28 x 20 cm-eres tepsiben sütöttem.

Hozzávalók:

-5 tojás
-10 dkg nyírfacukor
-1 rúd vanília kikapart belseje
-kávéskanál vaníliakivonat
-5 csapott evőkanál mandulaliszt
-7 dkg vaj
-1/2 liter tej
-csipet só

 A tojások sárgáját a nyírfacukorral  habosra kevertem,beletettem a vaníliát, majd a vajat, és azzal is kikevertem,  majd a lisztet kanalanként, és utána a tejet. . A tojások fehérjét a  csipet sóval kemény habbá vertem, majd óvatosan, hogy ne törjem össze, hozzákevertem a tojásos masszához.

A tepsit kiolajoztam, és mandulaliszttel meghintettem, beleöntöttem a tésztát, és hideg sütőben kezdtem sütni 200 fokon, 30 perc után 150 fokra mérsékeltem a sütőt, és még 30 percig sütöttem.

Másnap érdemes felszeletelni.





0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP