Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2008. február 9., szombat

Marokkói pitakenyér csicseriborsóval


Ezt a pitát Jamie Oliver műsorában láttam, és azóta szinte mindig van belőle a mélyhűtőmben. Be kell vallanom, hogy Jamie római köményt is tett bele, én ezt mindig kihagyom abból az egyszerű okból, hogy évek óta készülök római köményt venni, de valahogy mindig elmarad. Valószínüleg így nem eléggé marokkói, de én így is szeretem
Kihagyom továbbá a cukrot is, amiből Jamie egy kávéskanállal tett bele. Én a blogcímem miatt sem teszek bele, és az a tapasztalatom, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére az élesztő ugyanolyan jól „dolgozik” cukor nélkül is.
A csicseriborsót azonban ki nem hagynám. Ahogy Rossamelának, nekem is nagyon tetszett a gyerekdalban a csicseriborsó, ahogy most visszagondolok, azt hittem, hogy az valami borsó lehet, amit egy csicsergő madár eszik, azt azonban végképp nem tudtam kitalálni, hogy mi lehet az a bablencse :-)

Hozzávalók:

½ kg liszt
1 púpozott kávéskanál só
1 púpozott kávéskanál koriander
1/4 liter langyos víz
20 dkg csicseriborsó
7 gr szárított élesztő

Jamie kézzel gyúrta össze, és én is így csináltam sokáig, de most már van kenyérsütőgépem, így azt vetem be.
A lisztet, a vizet, a sót és az élesztőt beletettem a gépbe, beállítottam a dagasztóprogramot, és hagytam, hadd dolgozzon helyettem. A koriandert mozsárban összetörtem, a csicseriborsót sós vízben puhára főztem.
Félidőben kinyitottam a gépet, rászórtam a csicseriborsót, és a koriandert, és megvártam, amíg jól megdagasztja. A csicseriborsó kicsit darabos marad, de ez a jó benne.
Akkor kivettem, és egy hosszú hurkát sodortam belőle. Felvágtam 8 részre, és minden darabot lisztezett gyúródeszkán kör alakúra kinyújtottam.
Kettőt azonnal meg is sütöttem. Előmelegített sütőben, 240 fokon, a rácsra téve 5 percig sült.
A többit egy műanyag dobozba tettem, ami bírja a mélyhűtést, mindegyik közé folpack fóliát tettem, és így ment a mélyhűtőbe. Amikor kiveszem a mélyhűtőből, előmelegített sütőben, fagyottan a rácsra teszem, és 200 fokon kb. 8 percig sütöm.
Meg lehet tölteni valamivel, vagy csak úgy kenyér helyett megenni.



1 darabban: energia 43 Kcal, szénhidrát 7,7 gr


8 megjegyzés:

Éva 2008. február 9. 21:18  

Kata, szerinted csicseriborsó nélkül is működik? a józan észt azt mondatja velem, hogy természetesen igen, de azért egy kis támogatás jól jönne:D

Cukroskata 2008. február 9. 21:56  

persze, nagyon jó anélkül is. De én már csináltam kukoricával és zöldborsóval is, akkor tettem bele petrezselymet is, úgy is finom volt.

Piszke 2008. február 10. 8:12  

Én is így voltam a római köménnyel:-)) aztán amikor mentem a GBTII.-re, vettem a Csarnoban az Ázsia Boltban.Nem tudom, szombaton meddig tartanak nyitva...

Rossamela 2008. február 10. 8:56  

Ez nagyon jó! Ha már megsütöttem, meddig lehet eltartani? Vagy ha akkor fagyasztanám?
A római kömény elég karakteres, én nagyon szeretem, érdemes lenne azzal is megkóstolni. Az Ázsia bolt szombaton 2-ig van nyitva, a GBT előtt sokan ott leszünk!

Cukroskata 2008. február 10. 10:32  

Én ma reggel ettem meg a másikat amit tegnap sütöttem, a mikróban melegítettem 20 másodpercig és elég jó volt, de inkább nyersen teszem be a mélyhűtőbe, mert akkor olyan, mintha akkor sütöttem volna. Sütve még nem próbáltam fagyasztani, biztos lehet, csak ki kell tapasztalni, hogy hogy melegíted fel.

Most már biztos, hogy a GBT előtt veszek római köményt. :-)

Piszke 2008. február 10. 11:39  

és akinek nincs dagasztógépe(pl.én) az meddig dagassza-kelessze? Ma pitát akartam csinálni, és rájöttem, csak négy van a mélyhűtőben.Édeskevés két pasi mellett....

Cukroskata 2008. február 10. 14:47  

addig kell gyúrni, amíg szépen összeáll az egész. Keleszteni egyáltalán nem kell. Jamie kiöntötte a lisztet egy gyúródeszkára, a közepébe csinált egy lyukat, abba beleszórta a sót és az élesztőt, aztán fokozatosan, adta hozzá a vizet, és először kanállal huzogatta bele a lisztet, aztán kézzel gyúrta. Amikor összeállt, (nem tart sokáig) rászórta a csicseriborsót, a koriandert és a római köményt, és összegyúrta vele úgy, hogy közben a kezével nyomkodta szét a csicseriborsót. Utána azonnal darabokra vágta, és kinyújtotta, és ment a sütőbe, vagy a mélyhűbőbe. Én is csináltam már így, amikor nem volt gépem. De berakhatod a robotgépbe is.

Névtelen,  2010. január 6. 5:18  
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP