Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2011. február 11., péntek

Lencse mindenféleképpen

Szeretem a lencsét. Gyerekkoromban a világból is ki lehetett üldözni vele, de a későbbiek során valahogy rájöttem, hogy nem is rossz, sőt jó is tud lenni. Annak ellenére, hogy megszerettem, év közben nem szoktam gondolni rá, de új év napján már évek óta lencseleves járja, amit aztán hetekig kell ennem, mert keveset nem tudok főzni.
Idén aztán többféle dolgot is főztem a lencséből.

Először is megfőztem 1/2 kg lencsét annyi vízben, ami ellepte, adtam hozzá sót, borsot, és egy egész hagymát. Amikor megpuhult, három részre osztottam.

 Lencseleves

Egy lábosban kevés olajon megpároltam egy apróra vágott hagymát, pár karika jóféle csípős kolbászt adtam hozzá, majd sárga,- és fehérrépát. Egy darabig sütögettem, aztán felöntöttem vízzel, kicsit megsóztam,  és addig főztem, amíg a zöldség félig puha lett. Akkor belevágtam két megtisztított krumplit, és amikor az is megpuhult, beletettem a lencse 1/3-át, egy csokor apróra vágott petrezselymet, két karikára vágott virslit, újra felforraltam.A tányéron tejfölt is tettem a tetejére. 




Lencsesaláta

A lencsesaláta ötletét Sajtkukactól vettem, és kis átalakítással készítettem el.

a lencse másik 1/3-a
2 szál szárzeller,
1 narancs leve
1 narancs
mustár
narancsos olivaolaj
petrezselyem
balzsamecet

A narancslét a mustárt, a balzsamecetet és a narancsos olivaolajat összekevertem. Az enyhén sós vízben megfőzött zellerszárat karikára, a narancsot apróra vágtam, majd az egészet a másik 1/3 lencsével összekevertem, és beletettem az apróra vágott petrezselymet is.
.


A maradék lencsét összefőztem egy kis doboz paradicsompürével, petrezselymet adtam hozzá, megborsoztam, és remek köret lett a bélszínszeletekhez.


2 megjegyzés:

kempfcandi 2011. február 11. 16:56  

Juj úgy megkívántam a lencsét! hm...

Cukroskata 2011. február 12. 9:57  

Én is, de sajnos már elfogyott :-)

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP