Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2009. június 19., péntek

Málnás charlotte



Vége az eperszezonnak, de itt a málna, a kedvenc gyümölcsöm. Családom egyes , fejlett kritikai érzékkel megáldott tagjai azzal gyanúsítanak, hogy azért a málna a kedvencem, mert a többi gyümölccsel csinálni kell valamit, meghámozni, kimagozni, stb. a málna az egyetlen gyümölcs, amit csak enni kell. Ez persze csak rágalom, nagyon lusta vagyok, de nem ennyire. :-)

Ha pedig itt a málna, akkor mi sem egyszerűbb, finomabb, és szebb, mint a málnás charlotte.

Hozzávalók :

A piskótatekercshez:

6 tojás,
6 evőkanál finomliszt liszt 120gr.
5 csapott evőkanál édesítő /szorbit)
pár kanál málnalekvár
pár evőkanál rum

A krémhez:

1/2 liter tejszín,
1/4 kg málna
1 teáskanál édesítő (sztevia)
1 zacskó Horváth Rozi zselatin

A sütőt bekapcsoltam 220 fokra állítva.
A tojások fehérjét a sárgájától szétválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem a robotgéppel. Továbbvertem az édesítővel, majd a tojássárgájával. Ezután jött a liszt, azzal már nem vertem, hanem kanállal óvatosan, hogy ne törjön össze a hab, elkevertem.

A sütőhöz kapott nagy, lapos tepsit sütőpapírral kibéleltem, és rásimítottam a masszát. A sütőt 180 fokra állítottam, és a tésztát megsütöttem. Nagyon hamar megsül. Még melegen a sütőpapírral együtt szorosan feltekertem, és hagytam kihűlni.
Régebben én is nedvesített konyharuhába tekergettem, de rájöttem, hogy erre semmi szükség. A sütőpapírral együtt feltekerve remek tekercs lesz, egy művelet megspórolva, és nem kell kimosni a konyharuhát :-)
Amikor kihűlt, a sütőpapírt lehúztam róla, és megkentem a málnalekvárral,* visszatekertem, és vékony szeletekre vágtam.

Pár szem szép málnát félretettem a díszítéshez, a többinek a felét leturmixoltam, összekevertem az édesítővel és a zselatinnal, hozzáöntöttem kb 1 dl vizet, és jó melegre megfőztem, de nem forraltam fel. A tejszínt kemény habbá vertem majd elkevertem a kihűlt, zselatinos málnával. Hozzákevertem a maradék málnát is.
Egy nagy gömbölyű tálat kibéleltem a piskótaszeletekkel, meglocsoltam egy kis rummal, és beleöntöttem a málnás, tejszínes krémet. Ezután be a hűtőbe, és várt másnapig. Tálaláskor a szélét egy késsel meglazítottam, és kiborítottam egy tálra.



Tejszínhabbal és a félretett málnaszemekkel díszítettem.



*A málnalekvárhoz a málnát egy lábosba tettem, beledobtam egy vaníliarudat, kevés édesítőt, és addig főztem, amíg besűrűsödött. Nem adtam hozzá semmi tartósítót, pár napig a hűtőben így is elállna, ha nem fogyna el.





11 megjegyzés:

"saját levében" 2009. június 19. 20:45  

És kapnak ebből a szemtelen családtagok?

Cukroskata 2009. június 19. 23:37  

Köszönöm Gyöngyi :-)

Sl, nem kapnak belőle mert vendégségbe vittem, és ha egy sütemény vendégségbe megy, az a sorsa, hogy megeszik. Szerencse, hogy az emberekkel ez nem így van :-)

trinity 2009. június 20. 0:07  

Nagyon szép lett Kata!!!!
Abban biztos vagyok, hogy a szorbit a divatos és drága , de bizonytalan hatású édesítőknél jobb....
Stevia: sütöttem vele, jól bírja, nincs mellékíze szerintem-de sajna térfogatot nem ad-ez a gond....Így pl. piskótába nem jó.

Cukroskata 2009. június 20. 20:50  

Köszi Trinity. Én a szteviát csak hideg krémek édesítésére használom. Ahol a cukor tömege is kellene, arra ott a szorbit.

Araniel 2009. június 26. 10:43  

Nyáhhh...ezt muszáj kipróbálnom. Imádom a málnát *_____*
Nagyon guszta lett :)

Cukroskata 2009. június 26. 10:53  

Köszönöm szépen Araniel :-) Próbáld ki nyugodtan. meglátod nagyon egyszerű, és mindig nagy siker.

dixike12 2009. június 30. 17:12  

Most fedeztem fel a blogod, nagyon klassz, mindketten a párommal cukrosok vagyunk én kevésbé Ő nagyon de ilyen finomságokra vevő vagyok, és nagyon jó a tartalma. Gyakran meglátogatlak majd.Ezt a málnást megcsinálom.Egy tapasztalat másoknak: a piskótához én fruktozt használok, ezt is számolni kell, de az inzulinosoknak felirja az orvos receptre igy nem olyan drága viszont sütéshez nagyon jó.Persze a sorbit is de ez más.

Cukroskata 2009. július 1. 10:54  

Kedves Dixike! Örülök, hogy írtál, és hogy tetszik a blog. Majd írd meg, hogy hogy sikerült a málnás, és ízlett-e. A fruktóz és a szorbit között a kalóriatartalomban nagy különbség van, fruktóz 400KCal/100g, szorbit 236KCal/100g. ezért én a szorbitot használom, amit szintén felír az orvos. Persze egyes vélemények szerint egyiket se kéne fogyasztani a cukorbetegnek, de én sajnos nem tudok lemondani a süteményekről, és más, ami bírja a sütést, és tömege is van, nincs :-)

dixike12 2009. július 8. 15:00  

Köszönöm a visszajelzést, mert azt nem tudtam, hogy a kalóriában ekkora a difi, akkor óvatosabb leszek ezentul.A málnás nagyon finom, a többit is kipróbálom.

Cukroskata 2009. július 8. 15:33  

Örülök, hogy jól sikerült :-)

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP