Édességek, sütemények nem csak cukorbetegeknek, hanem mindenkinek,aki a magas kalóriatartalmú, a szervezet számára semmilyen fontos tápanyagot nem tartalmazó répacukrot ki akarja iktatni az étrendjéből


2009. április 27., hétfő

Meggyes csokitorta

Dolce vita receptje nyomán készült ez a nagyon csokis, meggyes torta. Vigyázat, szénhidrátban nem szűkölködik, fogyasztása csak módjával ajánlott :-)



Hozzávalók:

a piskótához:
4 tojás
3 csapott evőkanál édesítő
3 púpozott evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor
1/2 zacskó sütőpor

a krémhez:

3 tojás sárgája,
15 dkg 70%-os diabetikus étcsoki
5 dl tejszín

30 dkg magozott meggy
1 zacskó tortazselépor
10 dkg 70%-os diabetikus étcsokoládé
pár kanál rum

A mélyhűtött meggyet egy szűrőkanálba tettem, és hagytam felolvadni, de a lecsöpögő levét nem öntöttem ki.
A 4 tojást szétválasztottam, a fehérjét habbá vertem, belevertem az édesítőt, majd egyenként a tojások sárgáját. Ezután a lisztet és a kakaót óvatosan belekevertem, majd egy kapcsos tortaformába öntöttem, aminek az alája sütőpapírt tettem. 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig sütöttem, a sütőben hagytam kihűlni, lehúztam róla a sütőpapírt, és két lapra vágtam.

3 dl tejszínbe beletördeltem a csokoládét,és addig melegítettem, amíg a csoki felolvadt. A tojások sárgáját kicsit felvertem, majd a tűzről levett csokis tejszínbe öntöttem, jól összekevertem, és lassú tűzön, állandó keverés mellet kb 3 percig főztem, amíg besűrűsödött. Nem szabad felforrnia, kivéve, ha csokis rántottát akarunk készíteni :-) hagytam kihűlni.

A maradék tejszínt kemény habbá vertem, és belekevertem a csokis krémbe.

A kettévágott piskóta egyik felét a visszatettem a kapcsos tortaformába, megöntöztem egy kis rummal, ráöntöttem a meggy felét, arra a krém 3/4 részét, és befedtem a másik tortalappal. Pár órára a hűtőbe tettem, utána levettem a tortaforma oldalát, a maradék krémet az torta oldalára kentem, a meggyet a tetején elrendeztem. A tortazseléport a zacskón levő leírás szerint vízben és a meggyről lecsöpögött lében feloldottam, tettem hozzá egy kiskanál édesítőt, felmelegítettem, majd a meggyre öntöttem. A maradék csokit lereszeltem, és a torta oldalára kenegettem, már amennyire sikerült :-)


2 megjegyzés:

Névtelen,  2009. április 29. 17:17  

nagyon jól néz ki. Áruld el nekem légy szíves, hogy milyen édesítőt használsz, mert nem mindegy, hogy miből mennyit teszünk bele. Én eddig canderelt használtam, de kezd egy kicsit húzós lenni az ára. Piskótát is tudsz édesítővel sütni?

Cukroskata 2009. április 29. 17:58  

Az édesítőkről itt írtam. A piskótát szorbittal sütöm. A canderel nem bírja a sütést.

Related Posts with Thumbnails

Blogidőszámítás

FIGYELMEZTETÉS


A blogon közzétett receptek és egyéb írások a cukorbetegségemmel kapcsolatos saját tapasztalataimat tartalmazzák anélkül, hogy ezirányú képzettségem lenne. Ezek nem tekinthetők sem orvosi, sem dietetikusi tanácsnak.




Receptjeim

A Miner szakácskönyv oldalán

MIÉRT


Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, úgy éreztem, hogy vége a világnak. Nem sokat tudtam a cukorbetegségről, de azt igen, hogy ezentúl le kell mondanom az édességekről, amiket úgy szeretek Miután az első nagy megrázkódtatás elmúlt, elővettem a sok év alatt összegyűlt, jól kipróbált receptjeimet, és elkezdtem átdolgozni őket. Kiszámoltam a kalóriákat, kipróbáltam, hogy működnek-e édesítővel. Ahol a cukor mennyisége a sütemény állagához szükséges volt, ott módosítottam a formáján, elkészítési módján. Azóta nem cukorbeteg vendégeimen is kísérletezve sok receptem gyűlt össze, amelyek alapján készített süteményeimet ők is szívesen fogyasztották. A cukorbeteg állandó lelkiismeretfurdalások között él. Ha evett, azért, ha nem evett azért. Nem könnyű áttérni a rendszeres életmódra, gyakran, keveset enni, a kalóriákat számolni, társaságban, vendégségben visszautasítani egy igazán ízletesnek látszó ételt, elviselni a sajnálkozó pillantásokat, ha elmondjuk, hogy a betegségünk miatt nem ehetünk mindent. Magyarországon az éttermek túlnyomó részében nem tartanak diabetikus édességeket, így ha mégis süteményre vágyunk, készítsük el magunknak. A sütemények, torták kellemesebbé teszik az életet. Miért mondanánk le róluk csak azért, mert az élet úgy hozta, hogy cukorbetegek vagyunk. Azoknak a családoknak, ahol cukorbeteg van, azt tanácsolom, próbálják ki ezeket a recepteket, és így egyetlen családtag sem marad ki a családi ünnepek fénypontjának tekinthető édességek fogyasztásából. Édességet enni is, készíteni is jó mulatság. Készítsünk hát szórakozva finomságokat. Ezeket az édességeket szívesen eszik és készítik nem cukorbeteg barátaim is.

  © Blogger templates ProBlogger Template by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP